Skip to content




Kedves olvasó!

Örömmel tájékoztatom, hogy megújult oldalunk ezentúl új címen, megújult tartalommal érhető el! ValóVilág hírekért, képekért, videókért látogasson el a https://tevekozosseg.blogspot.com oldalra vagy kattintson IDE.


Pár nap múlva kirúgják az RTL Klub sztárját

Csaba vagy Cristofel. A két villalakó közül az egyik biztosan kiköltözik a ValóVilág luxusbörtönéből. De vajon a nézők kit küldenek majd haza?

Amint kiderült, hogy a ValóVilág 5 első kihívója Csaba lesz, a társai azonnal kedveskedni kezdtek neki. A fiú a riportszobában elmondta, szinte tapintható volt a félelem az utóbbi napokban a villában. Ő is jól tudta, hogy sokan csakis azért barátkoznak vele, hogy ne őket vigye párbajozni. Ez egyébként leginkább Shadira volt jellemző, végül mégsem őt hívta párbajozni.

Csaba tegnap este azt állította, őt nem pillanatnyi érzelmek vezérlik, így a választását sem egy rossz nézés, vagy sértődés befolyásolta. A Helyes fiúnak különösen nehéz dolga volt a kiválasztáskor, hiszen ő egyelőre még nem tudhatja, hogy a kinti világban ki számít erősnek, és ki gyengének. Ettől függetlenül most Cristofelt hívta ki, mert nyílván abban bízik, hogy vele szemben esélye lesz a kiszavazáskor. Emellett pedig úgy érzi, hogy Veronika szerelme hátba szúrta őt. Cristofel elárulta, számított arra, hogy Csaba őt választja. (Hír24)

Címkék: Csaba Cristofel


Kedves olvasó!

Örömmel tájékoztatom, hogy megújult oldalunk ezentúl új címen, megújult tartalommal érhető el! ValóVilág hírekért, képekért, videókért látogasson el a https://tevekozosseg.blogspot.com oldalra vagy kattintson IDE.


Botrány: szexmunkás felesége volt a ValóVilág sztárjának

A mackós kinézetű, törpetermetű Péter előszeretettel osztja az észt a villában. Nincs olyan lány, akinek még ne szólt volna be. Pedig neki is van női fekete folt az életében. 

Péternek nem könnyű megfelelni. Az igénytelen külsejű gombócnak ugyanis mindenkivel baja akad. Legyen az nő vagy férfi, neki senki sem elég jó. A Survivor egykori játékosa rendszerint becsmérelő pillantásokat vet a villahölgyek szilikoncsodáira. Ahogy az őt kényeztető Verát is egyfolytában csak oltja. Pedig az apró termetű szőrgombócnak semmi oka sincs az állandó fikázásra. Hiszen - ahogy arról korábban is hallani lehetett - egykor egy ismert pornóssal szűrte össze a levet. Ráadásul a lánnyal közös műsorban is szerpeltek...

A híresztelések szerint még frigyre is lépett a Viva nevet viselő pornószínésznővel, akibe jócskán szorult a szilikonból. Mi több, a hölgynek köztudottan nem csak egy partnere volt. Így Péternek semmi oka a lányok állandó cikizésére. Jobban tenné, ha inkább csendben  maradna, hiszen az ő múltja talán sötétebb foltokat rejt, mint bárki másé a villában. A Hír24 utána jár Péter furcsa esküvőjének. Hamarosan érkezünk a részletekkel. (Hír24)

Címkék: péter


Kedves olvasó!

Örömmel tájékoztatom, hogy megújult oldalunk ezentúl új címen, megújult tartalommal érhető el! ValóVilág hírekért, képekért, videókért látogasson el a https://tevekozosseg.blogspot.com oldalra vagy kattintson IDE.


Nyolc nézői panaszt vizsgál a médiahatóság

Ha nézettségben nem is, nézői panaszok számában döntetlenre áll a TV2 és az RTL Klub valóságshow-ja: az ÖsszeEsküvők-et és a Való Világ-ot is négy-négy tévéző jelentette fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál.

Való Világ 5 és az ÖsszeEsküvők című műsorszám miatt négy-négy panasz érkezett 2011 szeptemberében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz - tudta meg az [origo]. Minden esetben azt kifogásolták a nézők, hogy a kiskorúakra káros befolyással lehet a műsor a szexuális tartalmú jelenetek, a trágár beszéd, az alkoholfogyasztás és a dohányzás bemutatása miatt. A Viasat3 által sugárzott Aranypart című műsorszám miatt egy nézői beadvány érkezett az NMHH-hoz, a panaszos szerint a produkció "negatív bulizós példát mutat a fiataloknak".

Való Világ 4. szériája miatt a hatóság 292 millió forint bírságot szabott ki az RTL Klubra, a csatorna azonban a bíróságon megtámadta a döntést. Az ötödik évadot a csatorna már az este kilences sávba tette, 16-os korhatárral, így nem kell elnémítani minden káromkodást, nem kell eltakarni kivillanó női melleket. A TV2 valóságshow-ja az esti, hétórás sávban megy, 12-es karikával. (origo)


Kedves olvasó!

Örömmel tájékoztatom, hogy megújult oldalunk ezentúl új címen, megújult tartalommal érhető el! ValóVilág hírekért, képekért, videókért látogasson el a https://tevekozosseg.blogspot.com oldalra vagy kattintson IDE.


Három régi lakó is visszaköltözik a villába

Új lakók érkeznek a Villába. Az RTL Klub ugyanis úgy döntött erősítésként egy három fős csapatot költöztet vissza a még játékban marad Villalakóknak.

Olivér (32), Zsófi (19) és Gigi (21) kapott lehetőséget arra, hogy jelenlétükkel támaszt nyújtsanak a még bent lévő játékosoknak, aki persze egyelőre mit sem tudnak az egészről. Olivér természetesen Alekosz (32) és Éva (28) duóját erősíti majd, Gigi – az esti párbaj kimenetelétől függően – Jerzy (22) vagy Béci (26) személyét erősíti, Zsófi pedig legjobb barátnőjének, Anikónak nyújt majd lelki támaszt.

(Blikk)

Címkék: zsófi gigi olivér


Kedves olvasó!

Örömmel tájékoztatom, hogy megújult oldalunk ezentúl új címen, megújult tartalommal érhető el! ValóVilág hírekért, képekért, videókért látogasson el a https://tevekozosseg.blogspot.com oldalra vagy kattintson IDE.


Külföldiek költözhetnek a villába

A Bors információ szerint akár magyarul egy szót sem beszélő külföldieket is beküldhetnek a Való Világ-ba, hogy érdekessé tegyék a műsort.

A vasárnapi párbaj után már csak négyen maradnak a VV4 villájában, kevesebb interakció, kevesebb esemény, szóváltás, perpatvar lesz, nehezebb lesz megtölteni az egyórás összefoglalókat. A Bors szerint magyarul egyáltalán nem beszélő külföldiek beküldésén is tűnődött már a stáb, de az is lehet, hogy négy korábbi lakót költöztetnek vissza ideiglenesen.

Az előbbi verzió mellett szól, hogy jobbára veszélytelen, mivel egy magyarul nem beszélő idegen aligha kotyogja el, milyenek kinn az erőviszonyok - ellenben a kézzel-lábbal mutogató szereplők állandó humorforrást biztosítanának. Ha viszont Olivér és Gigi mennének vissza (a lap szerint még Zsófi és Szandika is a turnusban lennének), akkor néhány pohár ital után ők könnyen elárulhatnának információkat a külvilágról: Alekosznak határtalan önbizalmat adna, ha megtudná, hogy saját valóságshow és hónapokra előre leszervezett, pénzes haknik várják - ugyanettől a hírtől Béci és Anikó aligha kapna erőre.

(origo)


Kedves olvasó!

Örömmel tájékoztatom, hogy megújult oldalunk ezentúl új címen, megújult tartalommal érhető el! ValóVilág hírekért, képekért, videókért látogasson el a https://tevekozosseg.blogspot.com oldalra vagy kattintson IDE.


Olivér hamarosan megjelenik a villában

A versenyből már hetekkel ezelőtt kiesett játékos visszatér. Ez nem csak egy facebookos bejegyzésből derült ki, de a műsort vezető Balázs is célozgatott rá, ráadásul a nézők többsége őt hiányolja leginkább a már búcsúzottak közül.

Minden jel arra mutat, hogy Olivér hamarosan megjelenik a ValóVilág villájának ajtajában. Ezt megerősíteni látszik, hogy a vasárnapi összefoglalót vezető Balázs többször célozgatott arra, hogy a napi szavazás eredményének lesz még jelentősége. Márpedig a nézőktől arról kértek véleményt, hogy ki hiányzik legjobban a játékból? A szavazatokat nagy fölénnyel, 59 százalékkal nyerte.

Korábban már írtuk, hogy Laci kiesése miatt lesz egy olyan hétvége, amikor nem lesz párbaj, azonban a csatorna készül helyette egy meglepetés produkcióval, hogy fenntartsák a nézők érdeklődését. A meglepetés hírét maga az RTL sajtóreferense, Dobsi Adrienn árulta el, aki még nem közölt részelteket. Erről korábban ezen a linken írtunk.

Érdekes fordulat, hogy az alábbi szöveg jelent meg a Club Passion nevű szórakozóhely Facebook oldalán, ahol a pénteki programot hirdették: „Olivér nálunk tölti utolsó óráit, mert szombaton újra beköltözik a VV falai közé!!!” A bejegyzést azóta már eltávolították a Facebookról, de így már minden világos.

(Bors nyomán) 

Címkék: olivér


Kedves olvasó!

Örömmel tájékoztatom, hogy megújult oldalunk ezentúl új címen, megújult tartalommal érhető el! ValóVilág hírekért, képekért, videókért látogasson el a https://tevekozosseg.blogspot.com oldalra vagy kattintson IDE.


Éva másodszor is szabályt szegett, mégsem vették el a kendőjét

A Törtető másodszor is szabályt szegett, azonban megúszta, megmaradt a védettsége - olvasható a Hír24-en.

A luxusbörtön amazonja először akkor húzta ki a gyufát a valóságshow készítőinél, amikor a dzsungelhét alatt – tartva a vihartól – fogta magát és bevonult a szaunába, miközben társai – az előírtak szerint - a szabad ég alatt vészelték át az éjszakát. Évát másnap figyelmeztették a szerkesztők, hogy ha még egyszer megszegi a szabályokat, elveszik tőle a védettséget jelentő lila kendőt. "A következő szabálysértés után megfosztunk a védettségtől, ami azt jelenti, hogy a következő kiválasztáson téged is jelölhetnek a társaid" – írták a Törtetőnek címzett levelükben a szerkesztők.

Vasárnap este a dzsungelhetet lezáró bulin Éva másodjára is vétett a Villa-szabályzat ellen: elfelejtette felvenni a védettséget jelentő lila kendőt. Joggal gondolhattuk ezután, hogy az RTL betartja korábbi fenyegetését, és még a szerdai kihívás előtt – a levélben foglaltak szerint - elveszi a Törtetőtől a számára mindent jelentő védettséget. A csatorna azonban végül nem így döntött.

Dobsi Adrienn, a ValóVilág sajtósa a Hír24 megkeresésére elmondta, Éva - mint az a kedd esti összefoglalóban is látható lesz - természetesen nem kerülheti el a büntetést: csak úgy, mint korábban Bécinek, lila ruhadarabokat kell majd hordania. "Mivel Éva vétsége a dzsungelhét és a kiválasztás után történt, érvényét vesztette a korábbi szankció, ezért kapta ugyanazt a büntetést, mint a lakótársa" - indokolta döntésüket a valóságshow szóvivője.

Lehet találgatni, hogy vajon miért nem vették el Éva kendőjét, de elég valószínű, hogy szeretnék őt a szerkesztők a fináléban látni, és ha most kivinné őt Béci párbajozni, akkor valószínűleg Jerzy vagy Anikó lenne ott a fináléban, akik ugye nem olyan izgalmas karakterek, mint Éva. Így viszont számolhatunk akár 3 milliós nézettséggel, sok szavazattal és hatalmas show-val a fináléban.

(Forrás: Hír24, fotók: RTL/Sajtóklub/Bársony Bence)

Címkék: büntetés éva


Kedves olvasó!

Örömmel tájékoztatom, hogy megújult oldalunk ezentúl új címen, megújult tartalommal érhető el! ValóVilág hírekért, képekért, videókért látogasson el a https://tevekozosseg.blogspot.com oldalra vagy kattintson IDE.


Stohl András nem vállalja a VV4-et

Stohl András április 12-én lesz látható utoljára a Való Világ műsorvezetőjeként, utána tévés munkákat nem vállal - őszig biztosan. Ha másodfokon is letöltendőt kap, akkor sem lesz börtönös reality - írja az [origo].

Az RTL Klub műsorvezetője a Fókusz-ban elcsúzott a tévézőktől, de április 12-én, kedden még képernyőn lesz, majd jó darabig - az őszi bírósági tárgyalásig - biztosan nem. "Akármi történik a másodfokfokon, én azt tudomásul veszem. Semmiféle showműsort nem fogunk csinálni itt a csatornánál, amely azt mutatná, hogy ez egy komolytalan ügy. Ne számítson senki börtön show-ra, azt nekem kell végigszenvedni. Amíg ez az ügy le nem zárul, én semmiféle televíziós műsorvezetést nem vállalok" - jelentette be a Fókusz-ban.

A VV4 műsorvezetője elmondta, hogy olyan lelkiállapotban van, hogy nem tudja tovább csinálni a realityt. A színházi fellépéseket azonban nem mondta le, mert valamiből meg kell élnie. "De bármilyen mondatot kimondok, az teljesen más jelentéssel bír" - tette hozzá.

A színészt március 31-én két év négy hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte az első fokon eljáró bíróság, az általa ittasan okozott balesetért. A bíróság öt évre bevonta a jogosítványát is. Az ítélet nem jogerős, miután Stohl fellebbezett a bíróság döntése ellen. Többet az ügyről itt olvashat.

A ValóVilág 4. szériáját Lilu és Balázs viszik tovább, nem jön Stohl helyére más, tudtuk meg a SorozatWiki-től.

(origo)

Címkék: stohl andrás


Kedves olvasó!

Örömmel tájékoztatom, hogy megújult oldalunk ezentúl új címen, megújult tartalommal érhető el! ValóVilág hírekért, képekért, videókért látogasson el a https://tevekozosseg.blogspot.com oldalra vagy kattintson IDE.


Újabb meglepetés produkcióval készül a ValóVilág

Annak ellenér, hogy Laci feladta a játékot és elmarad miatta egy párbaj a csatorna tartja a finálé májusi időpontját. A kiesés miatt az RTL Klub egy nagy nézettségű vasárnap esti adástól és az SMS-ekből befolyó bevételtől is elesik. Ezt kompenzálva a következő hetekben egy meglepetéssel készül a ValóVilág a nézőknek, árulta el Dobsi Adrienn, a műsor sajtófőnöke a SorozatWikinek. Részleteket egyelőre még nem közöltek.

Fotó: RTL/Sajtóklub/Bársony Bence


Kedves olvasó!

Örömmel tájékoztatom, hogy megújult oldalunk ezentúl új címen, megújult tartalommal érhető el! ValóVilág hírekért, képekért, videókért látogasson el a https://tevekozosseg.blogspot.com oldalra vagy kattintson IDE.


Rendkívüli hír: Laci feladta a játékot [videóval frissítve]

Drámai pillanatokkal zárták a mai összefoglalót: Laci feladta a játékot, a miértekre holnap este kapjuk meg a válaszokat. Kemény napok állnak a Villalakók mögött: a Dzsungel hét okozta kényelmetlen körülmények mellett most még Laci rosszulléte miatt is aggódhatnak Béciék.

A hideg éjszakának köszönhetően tegnap reggel nyúzottan ébredtek a fiúk a Villadzsungelében, a lányok viszont a korábban megnyert jutalomjáték miatt a szaunában aludhattak, így nekik nem kellett éjszaka fagyoskodniuk. Az ébredést követően Alekosz és Éva elvonult kicsit csevegni: a téma természetesen a következő Kiválasztás volt, hiszen így, hogy csak hatan maradtak a Villában, egyre közelebb kerül a főnyeremény, és egyre fontosabbá válik a jó taktika. A széthúzás és az indulatok tehát ismét felütötték a fejüket a Villadzsungelben is. A feszültséget ráadásul tovább fokozta Laci rosszulléte. A Villa mackóját ugyanis kórházba kellett szállítani, szerencsére semmi komoly baja nincs, mostanra jól van, és már visszatért a Villába.

[Frissítve]: videó

(Fotó: RTL/Sajtóklub/Bársony Bence, forrás: valovilag.hu)

Címkék: lászló


süti beállítások módosítása