A Törtető másodszor is szabályt szegett, azonban megúszta, megmaradt a védettsége - olvasható a Hír24-en.
A luxusbörtön amazonja először akkor húzta ki a gyufát a valóságshow készítőinél, amikor a dzsungelhét alatt – tartva a vihartól – fogta magát és bevonult a szaunába, miközben társai – az előírtak szerint - a szabad ég alatt vészelték át az éjszakát. Évát másnap figyelmeztették a szerkesztők, hogy ha még egyszer megszegi a szabályokat, elveszik tőle a védettséget jelentő lila kendőt. "A következő szabálysértés után megfosztunk a védettségtől, ami azt jelenti, hogy a következő kiválasztáson téged is jelölhetnek a társaid" – írták a Törtetőnek címzett levelükben a szerkesztők.
Vasárnap este a dzsungelhetet lezáró bulin Éva másodjára is vétett a Villa-szabályzat ellen: elfelejtette felvenni a védettséget jelentő lila kendőt. Joggal gondolhattuk ezután, hogy az RTL betartja korábbi fenyegetését, és még a szerdai kihívás előtt – a levélben foglaltak szerint - elveszi a Törtetőtől a számára mindent jelentő védettséget. A csatorna azonban végül nem így döntött.
Dobsi Adrienn, a ValóVilág sajtósa a Hír24 megkeresésére elmondta, Éva - mint az a kedd esti összefoglalóban is látható lesz - természetesen nem kerülheti el a büntetést: csak úgy, mint korábban Bécinek, lila ruhadarabokat kell majd hordania. "Mivel Éva vétsége a dzsungelhét és a kiválasztás után történt, érvényét vesztette a korábbi szankció, ezért kapta ugyanazt a büntetést, mint a lakótársa" - indokolta döntésüket a valóságshow szóvivője.
Lehet találgatni, hogy vajon miért nem vették el Éva kendőjét, de elég valószínű, hogy szeretnék őt a szerkesztők a fináléban látni, és ha most kivinné őt Béci párbajozni, akkor valószínűleg Jerzy vagy Anikó lenne ott a fináléban, akik ugye nem olyan izgalmas karakterek, mint Éva. Így viszont számolhatunk akár 3 milliós nézettséggel, sok szavazattal és hatalmas show-val a fináléban.
(Forrás: Hír24, fotók: RTL/Sajtóklub/Bársony Bence)