Nem bírta tovább szex nélkül a ValóVilág plasztikcicája, Szandika és mivel Alekosz nem kellett neki - bár az okostojás bármikor kapható lenne a testiségre -, Anikót vette rá, hogy segítsen rajta.
- Mi ez a terpesz? - tette fel a kérdést Anikó Szandinak, amikor észlelte a takaró alatt, hogy a szőkeség akar valamit.
- Gyere, rávezetlek! - mondta Szandika, és Anikó kezét a saját lába közé dugta. A villa rosszkislánya nem ellenkezett, és szívesen szerzett örömet kezével barátnőjének, igaz, kissé mulatságosnak találta, hogy barátnője egyre szaporábban veszi a levegőt, még el is nevette magát, amivel kicsit meg is zavarta Szandit az orgazmushoz vezető úton.
- Ne hagyd abba! Mindig rosszkor szólalsz meg! - csitította Anit, aki végül megtette barátnőjének, amit kért.
(Blikk)
Már a műsor közepén jártunk, amikor Lilu és Balázs szerették volna megmutatni fantomképekkel, hogy áll a szavazás abban a pillanatban, de egy baki következtében a fantomképek helyett egy számítógép asztala jelent meg, annak a háttérképe pedig egy pár napja készült „evolúciós” kép volt Alekosszal. Vicces a stáb. :)
A Való Világ másik görög játékosa nemrég régi-új barátnőjével az oldalán nyilatkozott a Tabu Tv riporterének.
Béci mesélte az online közvetítésben, hogy 12-13 évesen vezetett éjszaka, söröztek, menekült a rendőrök elől, bandáztak és így tovább. Éppen befejezte a mondandóját, amikor megszólalt egy hang: Béci, fáradj a riportszobába! A képet elvették és már csak a visszatérését látjuk, Alekosz pedig megkérdezi: „Na mi a helyzet?” Erre Béci csak valami olyasmit válaszol: „Ne szólj szám, nem fáj fejem.” Meglepődve kérdezi Alekosz, hogy Nem lehet ilyenekről vakerálni? Nos, ezek szerint nem. Kicsit halk a videó, vegyétek hangosabbra és nézzétek meg ti is. Érdekes.
Gigi megfeledkezve arról, hogy nincs rajta melltartó, lekapta magáról a pólóját. A Való Világ játékosa még az erotikus-fétisfilmjeiben sem szerepelt félmeztelenül, és a CKM-nek sem volt hajlandó fedetlen mellekkel pózolni. A jelenet alább látható:
A Való Világ történetének legnagyobb fordulata! Olivér kikészült, amikor a fülébe jutott, hogy szerelme megcsalta. Első dühében még éjszaka kiírta bánatát a legnagyobb közösségi oldalra. Barátnője tagad. Hogy az első indulatos veszekedés után jöhet -e még békítő beszélgetés, hogy milyen mély a válság, tegnap este a Fókuszban elárulta.
A Való Világból kiesett Olivér az önismereti tréningről, a cicája szemműtétjéről és lánykérésről.